Szintimánia.hu

Koródi Csaba honlapja

A kevesebb néha több! Önvallomás.

Hány szinti kell egy zene elkészítéséhez, vagy hogy egyszerűen csak jól szórakozz?

Napjainkban egyre könnyebben és egyre szélesebb körben érhetőek el olyan minőségű és mennyiségű hangszerek, amelyeket korábban csak komoly, profi zenészek engedhettek meg maguknak. Attól most tekintsünk el, hogy egy profi producer vagy stúdió milyen tudatossággal és mekkora befektetéssel veszi magát körbe hangszerekkel, most nem erről akarok írni, hanem a hobbistákról, mint én magam.




Manapság bárki zenélhet az otthonában, a hobbi bármilyen szintjén, akár több százezres hangszerrel. Nyomkodhat valaki egy ujjal egy milliós hangszeren kutyaugatást, vagy másvalaki csinálhat komoly, értelmes zenéket akár egy darab 100 ezer forintos szintivel is. Nincsenek határok. Egy magyar hobbista Tiszakócfalun megvásárolhatja Jordan Rudess legnagyobb szintijét, ha épp arra van pénze/ingerenciája/hitele. Akár több hangszerrel is körbevehetjük magunkat, de hiába az egész hóbelebanc, ha nem ettől jön az üdvözítő ihlet.

Bizony, vettem már én is körbe magamat hangszerekkel abban a reményben, hogy ezekkel milyen állat zenéket fogok csinálni. Rendszerint az apróhirdetésekben szembe jövő legolcsóbb motyókkal. Előfordult, hogy egy-egy jól sikerült munkaállomás inspirált... kábé egy dal erejéig. De inkább az történt, hogy áldatlan állapotok alakultak ki, a sok eszköz összekötése, összehangolása és az optimális együttműködés megvalósítása sokkal több energiát vett el, mintha zenéltem, vagy tanultam volna, és végül nem is járt eredménnyel.




Ha túl sok hangszerrel vesszük körül magunkat, elaprózódunk, igazából egyik hangszert sem ismerjük meg mélyebben. A zenei fogások helyett technikai megoldásokba bonyolódunk. Még ki sem alakult hogy melyik hangszer milyen hangszínével álljunk hozzá, már el is vesztünk a részletekben, hogy akkor most milyen MIDI láncon szólaltassuk meg őket együtt, és már azt sem tudjuk hogy eredetileg mit is akartunk csinálni.

A technikai útvesztők elvonják a figyelmünket magáról az alkotásról, ez szerintem az egyik lehetséges melegágya az alkotói válságnak, amit próbálunk újabb eszközök beszerzésével kompenzálni, ami csak a technikai útvesztők kanyarait szaporítja, ezzel fokozva az alkotói válságot, és bele is kerültünk egy ördögi körbe.

A legtöbbször talán az fordult elő velem, hogy a meglévő hangszeremet ahelyett hogy normálisan kitanultam volna, lecseréltem az újabb inspiráció reményében. Ilyenkor mindig azt vártam hogy az új hangszer intuitívabb legyen és jobban sarkalljon az alkotásra. Valójában ezek a cserék szinte minden esetben maximum egy-egy dalt eredményeztek, közben pedig a leváltott hangszeren készült hangzásokat többet az életben nem tudtam újra reprodukálni.




Nem vagyok nagy zeneszerző és profi producer sem, no és pénzt sem keresek a hobbimmal, ezért ezeket a csereberéket betudom annak, hogy ez is a hobbim része: jön egy hangszer, élvezem, aztán másikra cserélem, amivel szintén szórakozok egy ideig és így tovább. Így nem kell pénzt belefektetni, hisz ez a lényege a cserének, de legalább több mindent kipróbálhatok, és legfeljebb írok róluk ide a honlapomra. Ez is lehet egy célkitűzés, mármint maga a szórakozás, de a legtöbb zenész azért szeretne produktumot, eredményt látni, hallani. Szóval a csereberék, az egyre újabb hangszerek megismerése egyszerre tud örömet szerezni, de fokozni is a frusztrációt, hogy nem marad semmi felmutatható produktum a kezünkben. A hangszer cserebere lehet szenvedély, de szenvedélybetegséggé is válhat.




Nincs mese, magunkat kell meggyőzni és céltudatosságot "növeszteni". Meghúzni a határainkat, kitűzni a céljainkat, hogy meddig hobbi a technikai eszközök halmozása/csereberéje és honnantól koncentráljunk az eredményességre. Azt is saját magunknak kell megtalálni, hogy milyen megoldás segít minket a tudatosság felállításában, hogy az ne erőszakká váljon, hanem megmaradjon a kikapcsolódás szintjén.

Nálam szinte minden esetben akkor születtek zenei alapok, ötletek, ha egyetlen hangszerrel leültem és az ötlet rögzítésének a legegyszerűbb módját választottam. Mindenki választhat stílusának megfelelően vas szekvenszert, workstation-t, grooveboxot, HD felvevőt, iPad-et vagy akár számítógépet, a lényeg, hogy számomra eddig mindig az egyszerűség volt az üdvözítő megoldás az alkotáshoz. Így nekem a HD felvétel, ezen belül pedig egy KORG SOS rögzítő hozta meg szinte mindig ezt az érzést, az alkotói kedvet.




Mivel az egészet hobbiból csinálom és az alkotásaim sem lemezre kerülnek általában, ezért nem ritkán már a KORG SOS-el rögzített felvételeimet, zenéimet is késznek tekintettem. Ha ennél többre vágytam, akkor a rögzített sávokat áttettem Cubase-be, és az egészet megkevertem, kicsinosítottam abban a tudatban, hogy a stúdióban sem megy másképp az audióban rögzített hangszerekkel. Ha pedig ennél is többre vágytam, akkor az ötletszerűen felvett audio sávokat újrajátszottam MIDI-ben. Ez már kicsit rabszolga munka, hiszen reprodukálni kell direktben azt, ami korábban improvizáció útján született, de vannak az embernek kreatívabb időszakai, amikor az ötletek jönnek jobban, és van, amikor a műszaki megoldásokra vagyunk nyitottabbak..., na ilyenkor lehet az ilyen zenei alapok feljátszásával trenírozni magunkat.

Na nem, nem azt akarom bemesélni, hogy stúdió cuccok helyett egy ilyen kis felvevővel kell zenélni... csak azt próbálom éreztetni, hogy az inspirációhoz néha mennyivel kevesebbre van szükség a tucatnyi hangszerhegy helyett. Ez az imént kiemelt módszer csupán egy a bármennyi lehetséges megoldás közül, ez az, ami nálam a legjobban működött általában. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy költő kimegy a szabadba, a patakpartra és megír egy verset a noteszébe, amit aztán otthon begépel a számítógépbe. A lényeg, hogy az alkotói folyamatot a legegyszerűbben, technikai vesződségektől mentesen tudom elképzelni, és csak az utómunka során belemenni a pepecselésbe. Onnantól már úgyis elkerülhetetlen a profi cuccok és a számítógép használata. Szerintem így ki tud alakulni valamiféle fokozatosság az alkotástól a stúdiómunkáig. A stúdióban sem úgy kezdjük a munkát, hogy megnyitunk pár VST-t, elkezdünk tallózni a Presetek között, és csak aztán találjuk ki a dallamokat és a funkciókat, hanem kész elképzelésekkel, zenei alapokkal kell rendelkeznünk.

Bár máig csereberélem a hangszereimet szórakozásból, a megoldást abban látom, ha az ember leteszi a voksát egy-két hangszer mellett, ami a bázis és a kiindulási pont az alkotáshoz. Amelynek minden csínját-bínját kitanuljuk, megfejtjük, ismerjük a fogásait, a kezelése már izommemóriából megy (amit én fontosnak tartok), és ami még fontos, hogy ismerjük a hangkeltését..., nem kell hogy a legbrutálisabb cucc legyen, csak ismerjük az erősségeit és a hiányosságait. A hiányosságok ismerete pedig lehetővé teszi, hogy tényleg a legszükségesebb hangszerrel(ekkel) egészítsük ki, és ne találomra szaporítsuk a kupacot aszerint, hogy mi tetszik meg éppen az apróhirdetésekben..., ahogy én tettem eddig.

Eddigi pályafutásom során talán a legtöbbször olyan állapot alakult ki, hogy egymás fölött állt 2-3 hangszer, amelyek szinte teljesen ugyanazt tudták. Nem volt értelme szétválasztani, hogy egyik hangszín az egyikből, a másik hangszín a másikból érkezzen, hiszen egyetlen hangszer elég lett volna a célra. Viszont annál nagyobb gondot okozott a MIDI jel végigvezetése, az AUDIO sávok összekeverése és az egyre több zaj összegyűjtése. Persze ezek a hangszerek mind azért voltak nálam, mert az ember nem bír az agarakkal, a birtoklási vággyal (GAS) és valahol az is lehet hobbi hogy ezt a vágyat kielégítjük. A zenélés szempontjából azonban bőven elég lett volna csak egy mind közül és maximálisan kitanulni, a figyelmet rá irányítani és sokkal fókuszáltabban lehetett volna alkotni. A maradék időt és energiát pedig a zenei tanulásra fordítani. Ez legalábbis az eddigi tapasztalataim tanulsága.




Nyilván nincs egyetlen mindent tudó hangszer. Ráadásul a 25 év alatt amióta ezt művelem, legalább százszor jött ki újdonság amire újra és újra rákíván az ember. Sem eszközben, sem munkamódszerben nem lehet átnyújtani a szent grált, ezért a fő hangszer kiválasztása sem old meg minden igényt és kénytelenek leszünk újabb kiegészítő hangforrást keresni. Viszont a fő hangszerünk beható ismerete megkönnyíti a kiegészítő hangforrás kiválasztását, és ha a kiegészítő hangszerekkel is úgy járunk el hogy mélyen megismerjük, akkor akár fele annyi cuccból és zsinór-dzsungelből el tudunk érni még talán (sőt biztos) összetettebb megoldásokat is, mint amihez korábban egy tucat cuccot összehordtunk.




Bort iszok és vizet prédikálok, hiszen az utat, amiről itt írok, bizony bejártam és alkalomadtán máig csereberélek. De pont ezért tudom visszatekintve, hogy egy jól kiválasztott hangszerrel és zenetanulással, sokkal többet elérhettem volna, mint amit az újabb és újabb hangszerektől elvártam.

Azt viszont észrevettem magamon, hogy az elmúlt évek tükrében ma már képes vagyok talán kicsit letisztultabban gondolkozni. Nem állnak az asztalon tucatszám a jófogásos cuccok és kábeldzsungel sincsen, mégis tudok alkotni.

Ezért úgy gondolom, hogy a mondás igaz a hobbizenélés területén is: A kevesebb néha több!